Egy kicsit rólam

Nos hol is kezdjem...
Nem mondhatnám, hogy minden simán ment ez alatt a röpke 21 év alatt...
Annyi minden ki kívánkozik belőlem, és annyi mindent szeretnék megosztani veletek, de a legjobb lesz ha az elejéről kezdem.
Az én történtem nem úgy kezdődik, hogy egy csendes, szép kis kertvároskában születtem és boldogan élek míg meg nem halok, bárcsak ilyen egyszerű lenne, mint azokban a jól megírt könyvekben vagy jól megrendezett filmekben.
Budapesten születtem, ami tényleg nem éppen egy csendes, tiszta kis kertváros, de ezt soha nem is bántam vagy is egész idáig ezt hittem...
Valószínűleg életem első 1-2 éve zökkenőmentesen ment na jó azért annál egy kicsivel több, de sajnos elég homályos a kép, erről talán anyukám többet tudna mondani...
Aztán minél idősebb lettem annál bonyolultabb kezdett lenni minden, ugyan is lehet, hogy idősebb lettem, de annyira azért még nem, hogy mindent megértsek felfogjak és elfogadjak.
A szüleim bejelentették, hogy elválnak...persze most mondhatnátok nahát hűha hát ez a mai világba már sajnos majdhogynem természetes.
Azért nálunk nem minden volt, olyan "természetes", mint ahogy azt sokan mondják ebben az eltorzult világban egy válásra. Persze mindenki máshogy éli meg, de garantálom kedves olvasóim, hogy az én sztorim nem egy mindennapi válásról szól.
Vágjunk is bele, bár nem ígérem, hogy a sztorim a mai bejegyzésben kibontakozik és sok mindenre fény derül, de igyekszem minél több mindent ma leírni és megosztani veletek.

2004-ben kezdődött (mindössze 9 éves voltam), amikor édesanyám elém és az öcsém elé állt azzal, hogy ő hamarosan elkezd külföldön dolgozni... ami azért is lepett meg annyira mert, hogy is mondjam anyám nem volt egy munka hőse. Én sosem láttam őt reggelente munkába készülődni sosem jött haza azzal, hogy micsoda fárasztó napja volt, mert ő soha sem dolgozott, legalábbis amióta én megszülettem azóta biztosan nem. Az akkor 5 éves öcsém nem igazán tudott erre mit mondani, de hát mit is mondhatott volna talán fel sem fogta, hogy anyánk egészen Németországig megy egy dolgozni, mintha Pesten nem lett volna elég potenciális munkahely...
Az a másfél év elég jól telt ahoz képest, hogy apámnak időbe telt mire belejött a főzésbe, mosásba és egyéb olyan dologba amivel egészen addig nem kellet foglalkoznia, de hát szokták mondani jó pap holtig tanul...na mindegy apám egészen belejött ezekbe a dolgokba, és havonta amikor anyám egy hétvégére vagy néha annál kicsit többre hazajött a legmenőbb játékokat, iskolaszereket, divatos ruhákat hozta kárpótlásul....
Ne ítélkezzetek, egy 9 és egy 5 éves gyereknek ez is nagy dolog volt, igazán fel sem fogtuk, hogy mi zajlik körülöttünk, bár jobb is volt az a tudatlanság mert ami azután a másfél év után következett hát tényleg nem kívánom senkinek...
de azt hiszem mára ennyi elég is.

Lassan visszatérek a kis életembe és próbálok normális emberként viselkedni, holnap este pedig tovább folytatom a sztorimat.

Legyetek jók és jó olvasást.